Az ilyen higiéniai gépeket, mint mosógép, mosogatógép, bojlerkazán, szóval ezeket hét évre tervezik, átlagosan retkes családnál el is romlik mind hét éven belül, baszhatod a kalgont meg a mindenféle vízlágyítót, pláne a szünetmentes inverteres feszültség stabilizátort, hét év, kész, kuka.

Van is erre valamilyen műszaki-közgazdasági-népegészségügyi ideológia, hogyhát egy jól működő polgári háztartás, vagy közepesen szar vállalkozás  el is bírja az ilyen kiadásokat, teljesen fölösleges javításra költeni, meghát nem is gazdaságos, mert a szerelés meg az alkatrész ára sokszor majdnem annyi lesz, mint egy új készülék, ne síránkozz, vegyél újat, bírd ki bazmeg.

Sajnos hajlamos vagyok erre gondolkodásra én is, cégnél nem javítunk semmit, mondjuk ott nem is hét év a szerszámok kihordási ideje, célszerű javíttatni, mert három nagyságrenddel olcsóbb, mint az új gép ára.

De ami itthon elromlik, én azt szétszedem, hátha sikerül javítani, merthát emberek rakták össze azt a szar negyedmillás mosógépet is, mi az hogy nem érdemes javítani.

Elsőnek ugye hívom a szervízt, mégis mi lehet, kikeresem a hibakódot, azt mondja a mester, biztos panelt kell cserélni, olyan 60 rugó körül van a gyári, de ő tud bontottat 45 körül.

PIN kódom nem kéne, faszkalap, inkább keresgélek a neten, nem érdekel, hogy angolul van fönn minden info, pedig német a gyártó, bogozom a rajzot, leírást, nem értem sehogy, hagyjuk, a fórumozók is feladták.

Szétkapom a gépet, megrángatom a csatlakozókat, ékszíjat, ilyesmit, beindítom, hoppá, egészen mást csinál, mint az előbb, máshogy áll le, nem most se fűt az istennek se, de legalább szíjja a vizet, mondjuk egyből ki is tolja. 

Hát, akkor ez valami szakadás lesz, nézem a fűtőszálat, fain, nem szakadt, van két clickson, egyik hidegvízre nyit, a másik melegre zár, mindkettő más ellenállást mutat, mint a gyári rajz, cserélni kell.

Mindenki látott már ilyen egyszerű kis bizbaszt, nálunk két boltban is lehet kapni, a legdrágább csak hatszáz forint, plusz kis vezető zselé kell még, ezerötért megvan az egész.

Csere tíz perc, gép elsőre indul, panelnek, elektronikának kutya baja, csak újra kell programozni, három óra alatt meg is van az egész nyomozás, szerelés, beszerzés, próbaüzem.

Namost a történet nem csak tulajdon zsenialitásomról és természetes szépségemről szól, hanem ugye megyek a boltba, ahol lehet venni mindenféle alkatrészt, és csillogtatván hobbielektronikai műveltségemet, mondom az eladónak, hogy kéne egy 33 fokos és egy 90 fokos tapadótermosztát.

Mit tetszett kérni?

Tudja, ilyen kis alkatrész, ami hőmérséklet függyvényében nyit-zár.

Télicsapra gondol?

Dehogy, ez elektromos szerkezet, akkora mint egy ötforintos.

Az eladó gondban van, hív egy másik eladót, mondom neki is a tapadótermosztátot, néz, nem érti, de kipakol hatféle szobatermosztátot, és vár.

Nem ilyen kell, amit szeretnék az kis bizbasz, két csúszósaru van rajta, rá kell ragasztani a gépre.

Szemek fölcsillannak, klikkszon! tessék, itt van, de csak 50-70 fokos van.

Hát, kössz, de nem jó, viszlát.

Átmegyek a fűtésszerelők boltjába, mondom Erzsikének, hogy kéne klikkszon, néz, nem érti miaz.

Mondom, tudja, tapadótermosztát, amit ráragasztunk a kazánra, oszt kapcsol, ha bajvan, és kezdem neki lerajzolni 1:1 méretarányban.

Nézi, megvan, sztenkó!, van mind a kétfajta.