Fiamnak lejárt a bankkártyája, még januárban. Tegnapelőtt fizetett volna vele, nem bírt. Átment az utca túloldalán lévő otp fiókba, megkérdezni mivan, elhajtották azzal, hogy kiküldték a kártyát a címére.
Hazajött, lebaszott, rajtam kereste az otp-s levelet, mondom kapjál a fejedhez gyerek, nincs, nem jött az otp-től semmi.
Visszament hát a törökszentmiklósi otp szentélybe, annyit tudott meg, hogy márpedig a kártyát kipostázták pár napja, csakhogy a tizenegy évvel ezelőtti címére.
Mikor tízévesek voltak a fiúk, nyitottam nekik ilyen gyerekszámlát, arra tudták gyűjteni a locsolkodási pénzeiket, meg a nyári melóért kapott lóvét. Aztán ebből lett junior számla, meg később netbank.
Az a helyzet, hogy a számlanyitás óta párszor költöztünk, aztán a gyerek egy időben az almádi kollégium címére is kérte az egyenlegközlőt, de mióta áttért a netbankra, azt se kellett postáznia a nagyságos otp-nek.
Amúgyis mindig az új állandó lakcímére küldték, most nem igazán tudom, mi indokolta a tizenegy évvel ezelőtti címet, de hát ez ilyen, kérdezni lehet őket, az nem kerül semmibe.
A gyerek elballagott a régi házhoz, ott megörültek neki, hogy mennyit nőtt, de bizony oda levél nem ment számára.
Szóval akkor megint otp fiókvagymi, szentély, előadta, hogy a kártya nincs meg, esmét megválaszolták neki, hogy márpedig az otp egy sokszoros évbankja, ők aztán kiküldték, nézzen utána, és majd jöjjön vissza (negyedszer, ja).
Hát, nemtudom, egy januárban lejáró kártyát február derekán az ügyféllel kerestetni, szóval ez nem annyira európai, de nyilván már semmin nem csodálkozom , az természetesen kizárt, hogy valamiféle szankció lenne, ugye.
Az lett volna furcsa, ha megkapja időben, mondjuk lejárat előtt egy hónappal.
-
fatbubu liked this
-
dbkantor reblogged this from ekkerjoz and added:
Néhány éve megtörtént velünk is. A kártya soha...kishölgy felvilágosított,
-
suntm liked this
-
bombadiltoma liked this
-
starsheep liked this
-
elefani liked this
-
kriszta liked this
-
kilgoretrout42 liked this
-
ekkerjoz posted this